Mindennapok női szemmel

Nőnek lenni olykor fárasztó, máskor szórakoztató, gyakran nehéz, de mindig izgalmas...S még ha a férfi társadalom máshogy is látja, egy biztos: sohasem könnyű! De egy kis humorral segíthetünk magunkon...! :)

Friss topikok

Linkblog

Fímélsztaf

2010.08.11. 22:45

szerző: szomszedlany

Johnny barátom büszkén jelentette ki a focimeccs után, hogy nagyot nőttem a szemében. Hogy miért? Nos, meglepetten tapasztalta, hogy miközben buzgón köpködtem a szotyit a focimeccs közben, számtalan megnyilvánulásom volt, amikor is döbbenten nyugtázta, hogy ismerem a foci szabályait. Mit ismerem, értek hozzá. Majd hosszasan magyaráztam neki, hogy két fiústestvérrel az embernek nem sok más választása van, mint megtanulni a foci szabályait. Mert az egy dolog, hogy ha bármilyen focimeccs volt a TV-ben, akkor biztos volt, hogy azt kell néznie és hallgatnia az egész családnak, de bizony gyerekként is, ha azt akartam, hogy ne egyedül játsszam, hanem velük, akkor vagy fociztam velük, vagy ha rossz idő volt, akkor gombfociztunk. Így érhető, hogy kenem-vágom a szabályokat és nem repesek az örömtől, ha focimeccsre kell mennem.

No, de nem is ez a lényeg. Van egy kifejezésünk, amit fontosnak éreztem, hogy megosszak Veled kedves naplóm, mert amióta Johnny barátom szerény kis életemet gazdagítja sziporkázó társaságával, igencsak sokszor előkerül. Szállóige az életünkben. Hogy mi is ez? A következő:

FÍMÉLSZTAF

Igen, valószínűleg én is hasonlóan bután néznék bárkire, aki ilyet mond nekem, sőt még le is írja, ilyen botrányos módon. Hogy is született és mit jelent? Történt egyszer, hogy Johnny barátom átugrott hozzám annak ellenére, hogy többször is felszólítottam a telefonban, hogy nem igazán alkalmas. Legjobb barátnőm ugyanis éppen akkor árasztotta el könnyeivel a szobámat. Szegénykém a vállamon sírta ki az éppen aktuális krízisét a barátjával. Férfiak! Gondolom, mondanom sem kell. Szóval szeretett Johnny barátom a legnagyobb zokogás közepette beállít. Igyekeztem ráförmedni, hogy megmondtam, hogy ne jöjjön, de ő komótosan helyet foglalt a hintaszékemben, mintha mi sem történt volna. Aztán hirtelen felgyulladt az égi szikra, hogy mivel is tudom kiüldözni őt onnan azon nyomban. Csak ennyit mondtam neki egy sokat mondó pillantás kíséretében:

„Női dolgok!”

A tekintete egy pillanatra megállt, majd hasonlóan nyugodtan felállt a karosszékből, s elindult az ajtó felé. Pár lépés után visszapillantott, s ennyit fűzött hozzá:

„Fímélsztaf, bah! Iszom inkább egy sört a bátyáiddal!”

Végre fellélegeztünk, amikor becsukta maga után az ajtót. Először nem értettük, mi a csudát is mondott. Még hálás is voltam neki, mert egy pillanatra barátnőmet is kizökkentette a világot megrengető szerelmi katasztrófa újbóli átéléséből.

Mint utóbb megtudtam, éppen az angoltanárától jött, s a FÍMÉLSZTAF female stuff akart lenni, vagyis amolyan női dolgot akart jelenteni. El is felejtettük volna, de valószínűleg Johnny-nak annyira tetszett saját maga megnyilvánulása, hogy innentől mindenre ezt hangoztatta, amikor úgy érezte, neki menekülni kell, mert olyan dolog jön, ami őt nem hogy nem érdekli, de egyenesen kirázza tőle a hideg. Bevallom, egy idő után alattomos módon használtuk ezt arra is, ha mi csajok kicsit magunk akartunk lenni. Akkor csak kiböktük neki, hogy FÍMÉLSZTAF, s máris keresett magának valami más elfoglaltságot. És hogy lett a ’female stuff’-ból FÍMÉLSZTAF? Úgy, hogy egyszer Johnny barátom egy főiskolai órán unalmában levelezgetett velünk, majd mikor ott is női dolgokra terelődött a téma, leírtuk neki, hogy ’female stuff’, mire ő kijavított minket, hogy azt úgy kell írni, hogy:

FÍMÉLSZTAF

Mondanom sem kell, hogy dőltünk a nevetéstől, már amennyire lehetett az előadás közben. Hadd adjak rövid magyarázatot arra, miért is írta így. Johnny elég jól beszél angolul, szereti és büszke rá, de ugyanakkor nagy hazafi és büszke a magyar nyelvre, ezért megrögzötten vallja azt, hogy igenis tessék mindent magyarul írni. Ez tehát azt jelenti nála, hogy nem azt mondja a ’female stuff’-ra, hogy női dolog, hanem fonetikusan írja le az angol szót.

Legalább olyan bolond, mint jómagam, talán ezért is szeretem annyira és ezért a legjobb barátom már hosszú évek óta.

Sokat gondolkodtam egyébként, hogy ha az én naplóm is olyasmi lehetne, mint Bridget Jones naplója, vajon milyen címet adnék neki? Most ugyan még nem tudhatom, milyen történetek kerülnek bele, de azt hiszem, biztosan állíthatom, hogy a legmegfelelőbb az lenne:

 

FÍMÉLSZTAF

 

Persze csakis drága barátom, Johnny copyright. Akarom mondani: kopirájt…

 

Szólj hozzá!

Bevallom, kicsit lámpalázam van. Sosem írtam még naplót, így mondanom sem kell, úgy fogtam bele: Hogyan is kell ezt? Aztán gondoltam, hogy írok. Hogyan is máshogyan lehetne egy naplót elkezdeni. Nem akarom sokkolni a – közönség híján – naplóm lapjait azzal, hogy ’in medias res’ hintem a papírra élményeimet, így először is jöjjön néhány szó rólam…

Évekkel ezelőtt a barátaimmal egy átmulatott éjszaka után szállóigévé vált a következő mondatom:

„Hegedüs Méri, szolgálatára!”

Hogyan született ez a mondat? Nos, először is, piszkosul berúgtunk. Ilyen ez a popszakma, no meg az, ha az ember úgy issza a tequilát, mint a vizet. Úgy hajnali négy óra tájban egy igazán kedves kinézetű fiatal fiú próbált ismerkedni velem, miközben ellazultan csillogtattam még csiszolásra szoruló tánctudásomat. Az esetre nem emlékszem, csak a későbbi beszámolókra tudok hagyatkozni. Katonásan szalutáltam, majd a fent leírt határozott mondattal mutatkoztam be a fiúnak. Ezt követően pedig megfordultam, és lesmároltam a velem szemben álló ismeretlen lányt. A barátaim irtózatos nevetésben törtek ki, a fiú mellett hirtelen az összes barátja ott termett, a szájon csókolt lány pedig tátott szájjal állt néhány pillanatig, majd eltűnt a tömegben. A lányt sosem láttuk többet azon a szórakozóhelyen, én viszont annál népszerűbb lettem, s azóta is minden alkalommal kapok egy ingyen tequilát a pultos fiúktól.

De mondjam a lényeget, tudom. Mégpedig, hogy mi az, hogy Méri? Nos, becses nevem Hegedüs Kamilla. Huszonöt éves vagyok, egyedülálló, romantikus, naív lélek. Megrögzött híve vagyok a csokoládéfogyasztásnak, az alakformáló aerobicnak, a romantikus filmeknek, a fülbevalóknak no meg persze a istenien csókoló jóképű pasiknak és végül, de nem utolsó sorban a jó szexnek. Szókimondó és roppant piszkos fantáziával megáldott lány vagyok. Főként, ha a szexről van szó.

De megint elkalandoztam! Nehéz ez a naplóírás, olyan sok minden eszébe jut az embernek. Szóval, miért Méri? Van nekem egy nagyon kedves és régi barátom. Az a fajta, akit ki kéne találni, ha nem lenne. Becses neve Tóth Csaba. Így persze a legtöbben csak bután néznének rám, hogy az meg kicsoda. De ha azt mondom, hogy Johnny, netalántán Johnny Bravo, azonnal több tucat diszkópatkány kap a fejéhez, hogy ’Hát perszeeee!. Johnny barátom a világon a legnagyobb arc, és igazi társasági ember. Ő nevezte el saját magát Johnnynak, mert amolyan asszociatív lélek, és amennyire szereti magát nézegetni a tükörben, egy nap azzal állított be hozzám, hogy ő bizony kiköpött Johnny Bravo. Rögtön azt kérdeztem volna tőle, hogy éppen olyan röhejes? Persze ő megelőzött és hozzátette, hogy éppen olyan sármos és jóképű, no meg persze laza csávó. Nem volt szívem letörni, így ráhagytam s azóta is segítek neki erősíteni ezt a roppantmód passzoló imidzset. Johnny barátommal együtt jártunk főiskolára. A gólyatáborban ismertem meg, ahol három teljes napig azt hallgattam, hogy valami nem stimmel velem. Ezt követően még egy teljes hónapig hallgattam ugyanezt a főiskolán minden egyes együtt töltött percében. Mígnem egyszer kifejtette, hogy én nem Kamilla vagyok. Inkább olyan Méri. Persze így „é”-vel és „i”-vel. Hogy miért? Nos, elárulom. Johnny barátomnak van egy nagypapája, aki nagy „Hegedűs a háztetőn” rajongó. Így nem is volt kérdés, mi jutott eszébe rögtön rólam. S ha már háztető, akkor ez a drága asszociatív lélek mindjárt egy másik zenés darabot idézett meg, ahol szintén akadt itt-ott némi háztető. Hát persze, hogy Mary Poppins volt. S ha már itt tartott, szerinte még hasonlítok is rá, ezért nem is volt kérdés, hogy többé sosem tudtam levakarni a Méri nevet.

Az egyetlen, aki még Kamillának hív, pontosabban Kamónak, az a családom. A munkahelyemen is így mutatkoztam be, de aztán hamar kiderült, hogy is hívnak „valójában”, s aztán ott is azon kaptam egyszer csak magam, hogy már csak Méri vagyok. Hol dolgozom? Látom, figyelsz? Igen, ezt még nem mondtam. Egy remek kis szállodában az értékesítési csapatot bővítem. Mit bővítem, gazdagítom. Belterjes társaság, egészségtelenül sok női kollégával, töménytelen pletykával, de azért egész jó társasággal és szerethető munkával, olykor elég problémás főnökkel. De majd erről is bővebben beszámolok. Most rohannom kell, Johnny barátom vár, én ütődött, megígértem neki, hogy elmegyek vele egy focimeccsre. Dögunalom, de talán egy zacskó szotyi megment, hogy ne aludjak el közben…

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása